„Áhhh, ne légy ilyen kákabélű öcsém! Tudod, van az a sorozat a TV-ben, Bering tengeri rákhalászok vannak benne, vagy mi. Na most az bakfitty ehhez képest. Láttál már te igazi vihart a Balatonon? Olyan a tó színe, mint az ábrázatod. Pedig a halat azt ki kell fogni. Különben mit tesznek majd balatoni hal néven a vendégek elé holnap az étteremben? Nem érdekel, nem érdekel… szedd össze magad aztán irány a hajóra, ilyen szép nyugodt időben nem leszel tengeribeteg, ne félj, csak meglegyen a fogás, inkább azért fohászkodjál, fontosabb az mint hogy hazaérj a sorozat kezdésére.”
Amennyiben az ön vállalkozása is érdekelt a balatoni hal forgalmazásában, esetleg más termékekkel, szolgáltatásokkal van jelen a Somogy megyei piacon, bizonyára szembesült már azzal a problémával, mekkora nehézséget okoz megteremteni és fenntartani a kellő ismertséget vállalkozása számára. Ha igen, a megoldás önnek is a Megyei Információs Portál szolgáltatásai jelenthetik.
Somogy megye, az ország egyik legnagyobb területű megyéje, öt másik megye mellett, a Balaton déli partjával és Horvátországgal is határos. A kedvező földrajzi adottságok ellenére a helyi vállalkozásoknak is fontos lehet a megfelelő kapcsolat kiépítése a felvásárló piacot is jelentő helyi lakossággal. Ebben lehet segítségére a Megyei Információs Portál, hiszen hirdetőink vállalkozásai teljes körű cég, üzlet és szolgáltatás bemutatkozásával jelennek meg a megyei lakosok előtt.
A somogyi cégek lehetőségeit nagyban befolyásolhatja, hogy hol található a székhelyük a megyén belül. Sok szempontból nem mindegy ugyanis, hogy a vállalkozás a megyeszékhelyen, Kaposváron, vagy épp a Balaton fővárosaként is emlegetett Siófokon, esetleg az országhatár közelében van e. Viszont ha ön hirdetését a Megyei Információs Portál hálózatán keresztül adja fel, abban mindenképp biztos lehet, hogy ajánlatai a leghatékonyabban jutnak el az érdeklődőkhöz. A Megyei Információs Portálra kattintva az érdeklődők egy térképen azonnal látják, hogy az ön, közelükben levő vállalkozása, pontosan hol található Somogy megyén belül, egy útvonaltervező pedig abban segíti őket, hogy megtalálják az önhöz vezető legrövidebb utat. Tehát ön a portál használatával mindössze néhány kattintásra lesz a vásárlóktól, megrendelőktől, ezáltal pedig jelentősen elősegítheti vállalkozása sikerességét.

| Kategóriák |
| Közérdekü Információk |
| Keresés kategória szerint: | Összes üzleti ajánlat megjelenítése... | |
| Belföld |
| Külföld |
| Gazdasági |
Jelenleg nincs hírdetés a kategóriában!
Jelenleg nincs hírdetés a kategóriában!
Jelenleg nincs hírdetés a kategóriában!
Jelenleg nincs hírdetés a kategóriában!
Jelenleg nincs hírdetés a kategóriában!